Turnénapló 1997
Turnénapló 2000
Turnénapló 2002
Turnénapló 2003
Próbán jártunk
A Forsaken Symphony felvétele
Sear Bliss próba - 2000. április 16.
írta: Farkas, fotók: fieldy

Úgy döntöttünk Fieldyvel, hogy "meghívatjuk" magunkat Szombathelyre egy próbára, mert még úgyse voltunk ilyenen, meg már amúgy is rég láttuk az együttest. Közöltük a tervet Andrással, aki azt válaszolta, hogy mivel az új taggal most fognak elõször próbálni, nem tudja, mire számítsunk, de azért csak menjünk, különben is, a két pesti tag barátnõi szintén ott lesznek. (Aki nem tudná: A két megmaradt taghoz (Nagy András basszer-énekes és Schönberger Zoltán dobos) nemrég csatlakozott Horváth András gitáros, akit már ismerhettek a márciusi PeCsa-koncertrõl, és most elhozta magával Neubrandt István barátját, aki szintén gitározik, s azóta már biztosan tagja a csapatnak.)

Mikor a két friss tag (mi most láttuk õket elõször) megérkezett a vasútállomás melletti mûvházba, már látható volt, hogy külsõre tökéletesen illenek a csapatba. Ezt felesleges részletezni, a fotókról úgyis kiderül. Ami pedig a lényeget, a zenetudásukat illeti, azzal sincs semmi baj. Ez volt az elsõ közös zenélésük, és emiatt arra számítottam, hogy egy percenként megállós, "Figyelj, ezt nézzük meg még egyszer!" típusú próba kerekedik majd belõle, de errõl szerencsére szó sem volt. A fiúk rendesen begyakorolták a számokat, és miután sikerült behangolni és beállítani a különbözõ szerkentyûket, gördülékenyen játszották végig õket. Persze nem pontosan úgy szólt minden, ahogy azt az albumokról megszokhattuk, de ebben a berendezés ugyanannyira benne volt, mint a hosszútávú összeszokottság hiánya. Amit hallottunk, az zeneileg is, hangulatilag is olyan volt, mint egy koncert. Nem lazáskodta el senki. Andráson és Sömin látszott - és mondták is -, hogy úgy gondolják, a nem kellõen felkészült jelentkezõk után végre olyanokat találtak, akikkel rendesen lehet dolgozni. Nekünk nagyon tetszett, amit hallottunk. A trombitát jelenleg Pintér Róbert kezeli, õt azért nem látni a fotókon, mert vendégzenészként nem akart szerepelni rajtuk. A hátát viszont nem fedezte, így aztán csak rásikerült az egyikre :) Azt, hogy milyen számokat gyakoroltak, nem írom le, mert ezeket fogják játszani a Voodoo-ban is, szóval aki kíváncsi, az menjen el és hallgassa meg ott. A koncert elõtt persze lesz még próba, tehát van lehetõség finomítani a nehezebb részeken is.

Akit érdekel, hogy milyen volt a hangulat, annak elmondom, hogy vidáman voltunk. Az emberek jókat röhögtek, ha épp volt min, és ez azért elõfordult párszor. Igen szép volt például, ahogy Sömi felkapott egy keze ügyében lévõ szintetizátort és testét ide-oda himbálva "kis Berkes"-nek adta ki magát :D A hallgatóság hangulatát eleve meghatározta, hogy testközelbõl hallhatja a kedvenc számait, a zenészeken pedig látszott az öröm, hogy minden simán megy. Jó volt beszélgetni a szünetekben és a közös ebédnél, meg aztán volt némi sör is, én a próba végére ezért kicsit homályosan emlékszem, de ami megmaradt, azt már le is írtam, úgyhogy ennyi.

Megy ez nekem! Az oszlopos tagok

No comment :)))